Tartalomjegyzék
A hajósi kastély Bács-Kiskun megye legrégebbi, a Dél-alföldi Régió második legrégebbi kastélya, amely építészettörténeti, művészettörténeti és kultúrtörténeti adottságait tekintve is az egyik legjelentősebb épület az Alföldön.
Hajós nevét már 1366-ban említi oklevél, azonban a török időkben elnéptelenedik. A törökök kiűzése után a kalocsai érsek dolgos sváb családokat telepített be a 18. század első felében. Ekkor alakult ki a mai város barokk központja.
A hajósi templomot 1728-ban, egy romos klastrom helyén, az érsek segítségével építettek meg a helybéliek. Az 1794-ben kegyhellyé nyilvánított templomban láthatjuk a “csodatevő” Madonnát, melyet az első idetelepült családok hoztak magukkal. A barokk stílusú templom 1879-ben egészült ki oldalhajókkal. A hajósi plébánia és templom híres búcsújáró és zarándokhely.
Hajósi kastély
A templom mellett épült fel gróf Patasich Gábor kalocsai érsek barokk stílusú vadászkastélya 1739-ben, melynek környékén egykor vadaspark volt. 1767-ben egészült ki a négy sarok toronnyal a kastély. A krónikák szerint Mária Terézia fogadására építették, de királyné mégsem látogatott el Hajósra. Haynald Lajos érsek árvaházzá alakította, ami 1954-től állami nevelőotthonként működött. Féltett kincse Mária Terézia és férje, valamint szülei egészalakos portréja, amik egy németalföldi mester munkái.
2010-től Hajósi Érseki Kastély Látogatóközpontként várja az érdeklődőket a felújított kastély. Állandó és időszakos kiállításai mellett múzempedagógiai foglalkozásokkal, barokk kávézóval is várja az érdeklődőket a gyönyörű környezetben elhelyezkedő kastély.
Állandó kiállítások:
- Barokk kastélyenteriőrök (díszterem, szalon, dolgozószoba, hálószoba)
- Főúri vadászat a kalocsai érseki uradalom hajósi kerületében
- A hajósi szentbúcsú sokszínűsége
- Szőlőkultúra és borászat a Homokhátságon
Egyéb érdekességek:
- Titkos alagút – a barokk kori melléképület alatt feltárt kút, és a hozzá vezető föld alatti folyosó
- Lépcsőház (műmárvány, stukkódíszítés, faragott kőkorlátok)
- A barokk kori kéményrendszer bemutatása (eredeti formájában maradt fenn)
- Barokk kert
Hajós látnivalói közé nemcsak a kastély tartozik, a Pincefalu szintén kihagyhatatlan látványosság. A csöndesen kanyargó utcácskák között elhelyezkedő pincék szemet gyönyörködtető látványt nyújtanak egész évben bármikor. De leginkább a programok valamelyikén érdemes felkeresni, mikor megtelik élettel és a pincék csalogatják a látogatókat.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Haj%C3%B3s
Címlapkép: Hajósi kastély (forrás: https://www.bacskiskun.hu/latnivalok/hajosi-barokk-kastely-1)
Vissza a kategória cikkeihez